Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Termékek Menü

Johanna Lindsey: Az enyém leszel

Ár:
980 Ft
A ​zabolátlan természetű, szép Alexandra férfias virtuskodásban leli örömét, és hallani sem akar arról, hogy másnak adja a kezét, mint az angol diplomatának, aki évekkel azelőtt elhagyta Oroszországot. Atyja, a báró addig mesterkedik, míg kieszel egy régi jegyességi szerződést, amelyet állítólag néhai barátjával, egy cardiniai gróffal kötött, hogy annak fiához, Leonyidhoz adja a lányát. Az ellenállhatatlan vonzerejű, kicsapongó ifjú gróf szintén kelletlenül érkezik meg sosem látott arájáért, hiszen eladdig szabadon élvezhette a seregnyi asszony és lány odaadó szerelmét. Ám a szerződés az szerződés, s az atyai szó kötelez. Vonakodva indul hát útnak kíséretével a jegyespár, s mindketten azon igyekeznek, hogy meghiúsítsák a szülői szándékot. Átkelnek a zordon Kárpátokon, ahol vad veszélyek leselkednek az utazókra, de ők még a mostoha körülményeknél is komiszabbak egymáshoz. Pedig lelkük mélyén mindkettejükben elsöprő szenvedély ébred a másik iránt, amire csak akkor döbbennek rá, miután megérkezvén úti céljukhoz, elszakadnak egymástól. Az amerikai írónőt kedvelő magyar olvasók bizonyára most sem fognak csalódni a viharos érzelmekről szóló romantikus történetben.
Elérhetőség: Raktáron
Átlagos értékelés: Nem értékelt

Leírás és Paraméterek

Raktári szám 34700
ISBN 9635485484
Kiadás éve 1997
Kiadó Magyar Könyvklub
Méret 130x210 mm, 270 oldal
Állapot keménytáblás, lapél elszíneződött

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Írja meg véleményét



Megjegyzés: A HTML-kód használata nem engedélyezett!
Értékelés: Rossz Kitűnő